2008. jún. 20. 14:14 - írta Thia Tisztelt Bíróság! Engedjék meg, hogy az utolsó szó jogán, most pontosan elmeséljem Önöknek a szóbanforgó nap teljes történetét, mert úgy érzem, hogy az ügyész úr teljesen kihegyezi a tárgyalást egy bizonyos dologra, miközben igen fontos részletek nem kerültek nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban. Tehát, volt már vagy 10 óra, amikor én kirongyoltam a konyhába, hogy ebédet főzzek. Neki is álltam volna, de a hűtő és a polcok felülvizsgálata után megállapítottam, hogy semmi sincs itthon. Akkor kaptam magam, elgyalogoltam a marha messze lévő boltba. Kint meg rohadt meleg volt, és a folyt a víz rólam, mert hosszú gatyában indultam el, mert a lábam olyan fehér, hogy az már gusztustalan, de csak mentem, mentem, amíg a bolthoz nem értem. Aztán megpakolva hazajöttem, és akkor már igen későre járt, de azért csak nekiálltam az ebédnek. Kezdtem a karalábéleves főzésével, de kiderült, hogy nincs otthon pirospaprika. A boltba már nem akartam visszakutyagolni, mert nagyon messze van, így átpofátlankodtam a szomszédba és kértem egy kis pirospaprikát. Aztán még palacsintát is akartam sütni, de gondoltam, hogy a köcsög melegre való tekintettel, inkább csinálok egy ilyen borított almás lófaszt, mert az mellett... hogy hogy ne káromkodjak? Káromkodtam? Ja, a lóf.. ja, értem, azt csak úgy mondtam, szóval inkább csináltam egy ilyen almás borítottat, mert akkor még nem jutott eszembe, hogy akkor meg a sütőt kell majd bekapcsolni, pedig már a tö... szóval már mindenhol folyt rajtam a víz. Közben még egy igen fontos edényt is el kellett mosnom, akkor meg belenyúltam a két ágú húsvillába, amivel előző nap forgattam a rántott húst, vérezni kezdett a kezem. Beragasztottam, és hősiesen főztem tovább a közel 80 fokos konyhában, de már én is nagyon éhes voltam. Akkor az asztalra kimertem a levest, a karalábélevest, amibe ugye a szomszédból koldultam a pirospaprikát, hogy ne legyen már annyira forró. Baromi jól nézett ki az egész leves, és akkor szóltam, hogy kész az ebéd. Ahogy bámultam a kihülő levest már olyan éhes voltam, hogy majd elájultam az éhségtől, ők meg csak nem jöttek, és mivel nekünk igazán kicsi a konyhánk, egyszerre csak két ember tud leülni, ezért vártam, vagy fél órát, közben meg éheztem, és melegem volt, és már a francba kívántam az egészet, meg hogy miért nem inkább egy vajas kenyeret csináltam, hát nem vagyok én normális, szóval ezen gondolkodtam, amikor végre előkerültek a szobából és leültek az asztalhoz. Csak bámulták a levest, én meg őket, és akkor azt mondták, hogy ők nem éhesek. Ezt! Így bele az én izzadt arcomba! Mert hogy megzabálták azt a rohadt sok cseresznyét, igen, a cseresznye, azt tényleg én adtam nekik, meg még azt a két müzlis szeletet is, na de a chips? A chips-hez már semmi közöm nem volt, de tényleg, azt nem tudom honnan lóf.. elnézést, tehát hogy honnan szerezték, pláne két egész zacskóval. Tisztelt bíróság kérem, ez a hiteles története a két kiskorú bántalmazásának, akiket most a Heim Pál Gyermekkórház baleseti osztályán, 8 napon túlgyógyuló sérülésekkel ápolnak. Köszönöm, hogy meghallgattak.