...hogy milyen nagy vásárlást csaptunk karácsony előtt a Dunakeszi Auchanban! Elutazás okán nem volt már időm leblogolni, de tegnap épp az érintettnek (továbbiakban kihúzottnév) meséltem, úgyhogy most megírom nektek is!

Szakkörös szokás szerint december elején a kalapból kihúztuk a nevet, akinek majd a karácsonyi vacsy-partyn ajándékot adunk. Tök mákom volt, pont olyat húztam akit nagyon jól ismerek, és szeretek, ráadásul a húga is nálunk táncol, szóval ötlettelenség esetén volt kihez fordulnom, hogy azt már ne is említsem, hogy mekkora kihívás röhögés nélkül végighallgatni kihúzottnévtől, hogy biztos idén is valami tökkelütött béna táncostársunk húzta, és már megint bögrét, vagy mécsestartót fog majd kapni.

Na de ott tartottam, hogy karácsony előtt elmentünk az Auchanba. Nem akartunk még karácsonyra bevásárolni, ellentétben az ott topzódó és hömpölygő embertömegtől, mi csak a szokásos havi nagybevásárlást intéztük. Házibéla kiszedett egy kosarat a nyolcadik kistető alól, mert már csak ott volt, ebből már sejteni lehetett, hogy kurva sokan vannak, ilyenkor még a környező falvakból is tömött autókkal érkeznek a családok, hozzák a szomszéd bácsit, nyugdíjas nagyanyót, nagyapót. Bevetődtünk az áruházba. Aki nem a mi Auchanunkba jár, annak mondom, hogy úgy kezdődik a sor, hogy fogkefe-fogkrém, szappan, tusfürdő, sampon, koton, betét, utána műszaki osztály. Legalábbis mi ezeket vettük.

Mondom, havi nagybevásárlást tartottunk, ezen okból - háztartásunk két nőnemű tagja is havonta 5-7 napig nagylány -  jól teleszedtem a kosarat betéttel, tamponnal, meg hát Hédike se volt velünk, ennek okán meg jól teleszedtem a kosarat kotonnal. Elhaladtunk a műszaki osztály mellett, tovább a sportosztályra. Itt Házibéla elém állt, és egy nagyon komoly kisebb disszertációnak is beillő monológot nyomott le: Figyelj Thia! Én most elmegyek megnézni a korcsolyákat, te maradj itt, nézelődjél, de ne hagyd magára a bevásárlókocsit,  mert a múltkor is letettük valahova és egy órát kerestük, szóval akármit nézel, a kocsit vidd magaddal, húzzad-toljad, és le ne vedd róla a szemed! Én ezt becsülettel be is tartottam, bár néha eltávolodtam tőle melegítőgatyákat nézegetni, mert a korcsolyák az emeleten voltak, és a Házibéla úgyse látja. Házibéla visszajött, és elindultunk tovább a játékosztályon át.

Akkor én megláttam a kígyót! Piros volt, és puha, és plüss, és arra gondoltam, hogy istenem, hát se nem bögre, se nem mécses, hosszú, meleg színű, és ráadásul kihúzottnévvel együtt járunk Boszibálba, ahova mindig viszünk magunkkal kígyót-békát amit a zsűrire dobálunk! Házibéla mellettem toporgott, hogy siessünk már, menjünk már, mint tökölsz, és ennek a 2 szóból álló 3 mondatnak a kombinációját ismételgette, mint egy daráló!  Én bizonytalan voltam, mert ki tudja, talán kihúzottnévnek van már kígyója! Erre a Házibéla újfent elismételte a három mondatot, meg azt, hívjam fel kihúzottnév tesóját és kérdezzem meg! Telefon elő, tárcsáz, kicseng, nem veszik fel. Ettől aztán már Házibéla tök kiakadt, hogy mit ácsorgunk itt, és nagy elánnal belekapaszkodott a bevásárlókocsiba, demonstratíve hosszú lábnyújtással elindult, mit elindult, szinte futott a hülye kocsival,  engem hátrahagyva. Én letettem a kígyót,  és miközben a telefont tuszkoltam vissza két kézzel a táskámba, próbáltam nagyon gyorsan szedni a lábam a kocsival száguldozó Házibéla után.

A bútorosztályon értem utol. Ott állt dermedten, és bámult bele a bevásárlókocsiba. Én is belebámultam, és tudtam, hogy na a kotonokra ma már nem lesz szükség! Nem is volt benne a kocsiban, a begyűjtött cuccok helyett egy izzó és egy karácsonyfára való vacak figyelt benne. Thia! - üvöltötte a Házibéla - Mi ez? Én megszeppenten álltam, és nem mertem megszólalni, nem mintha nem ismertem volna fel, hogy az egyik egy izzó a másik meg egy... Ezt nem hiszem el! Hogy lehetsz ennyire béna? - kiabálta a Házibéla a kosárra mutogatva - ezt az egyet kértem tőled a sport osztályon, hogy vigyázz a kosarunkra,  ne hagyd el! Olyan szépen kértem, le ne vedd róla a szemed amíg én megnézem a korcsolyákat! És most tessék! Tessék! Hol vannak a cuccaink? Ennyire balfasz, hogy lehetsz? Sírva könyörgöm, hát nem egy atombombát bíztam rád,  még egy üres bevásárlókocsira se tudsz vigyázni?

Én csak álltam, és kibaszottul szégyelltem magam, és nem is tudtam, hogy történhetett, hogy ki és mikor vitte el a kosarat, de biztos akkor volt amikor én ugye tudtam, hogy a Házibéla nem lát és elléptem mellőle a melegítőgatyák miatt. A Házibéla kirakta a kosárból az izzót és a karácsonyi díszt, megpörgette a kocsit, és belenyomta a kezembe, hogy indítsak, és szedjem össze újra az összes dolgot, fogkrém, tusfürdő, betét, koton, de ő, na ő aztán egy tappodtat sem fog mozdulni, ne is gondoljak arra, hogy ő is visszajön velem, egy frászt! Aki ilyen hülye, az menjen akkor még egy kört, de egyedül! Ő addig itt áll!

Visszamentem a bejárathoz megint bedobáltam ugyanazokat a cuccokat, és felkerestem a tapodtat se mozduló, még mindig marha mérges Házibélát az újra töltött kosárral, aki kivette a kezemből, mert ugye nem is lehet rám bízni, és folyamatosan mondta a magáét, hogy most nézzem meg, ez milyen egy fostalicska! Bezzeg az előző, csak úgy siklott a kövön! Öröm volt tolni olyan szépen gurult! De ez! - lökött nagyot a kocsin - Mint az ökörhugyozás úgy halad, kiszakad a keze meg a lába, hogy tolni tudja. Felgyorsította a lépteit és rohanni kezdett végig az áruházon, rólam a bénáról tudomást se véve.

Valószínű ezt a vásárlást követő hazaúton is hallgathattam volna, esetleg életem végéig, de akkor elhallgatott a halkan szóló zene az áruházban, krehácsoló hang jelezte, hogy valami lesz a hangosbemondással, és én tényleg nagyon beszartam, mert nem elég ez a szörnyű bevásárlókocsi dolog, és ilyenkor mindig az jön, hogy ma nem lehet bankkártyával fizetni, meg hogy az áruház 20 perc múlva bezár, mi meg miattam sehol se tartunk, mi jön még, de akkor a hang azt mondta: - Kedves Vásárlóink! Megkérjük azon kedves vásárlónkat, aki más kosarát eltolta, hogy legyen szíves vigye vissza ugyanoda a JÁTÉK OSZTÁLYRA! Mi ketten döbbenen álltuk és lapostányérnyi szemekkel bámultunk egymásra, mert a játék osztálytól a kígyó dolog miatt, már Házibéla tolta a kosarat. Kívülről úgy nézhettünk ki, mint akik a betéttel és kotonnal teli kosár fölött döbbntek rá, hogy gyereket várnak!

Megmondom őszintén, ilyen sprintben még nem vásároltunk, mint akkor, gyanúsan nézegetve körbe, hogy mikor ront ránk valaki az elcserélt kocsi miatt. A bevásárlókocsit nem toltuk vissza a játékosztályra, bár biztos az is nagy kaland lett volna, ahogy mondjuk egy nyugdíjas pár ácsorog döbbenten a fogkrém, tusfürdő, betét, koton fölött, mi meg odaállítunk cserére felkínálni nekik egy ugyanolyan terméktartalmú kosarat.

Tegnap délben rántott csirkemájat ettem. Aztán valahogy lelkiismeret furdalásom lett közben, mert annyira finom volt, hogy a többiek (Hédike, Házibéla) mind szendvicset nyamnyognak. Így aztán csináltam este is egy kört. Úgyhogy vacsorára is azt ettem. És mivel jó nagy kör volt, ezért ma ebédre is. Most egy darabig nem akarok rántott csirkemájat látni, pedig még mindig van a hűtőben. Mondjuk nem baj ha ennyi májat zabálok fel, valamivel pótolni kell az sajátomat, mert azt már úgyis elittam.

Ma akkorát okmányügyintéztünk, hogy az egy elrontott okirataink számát sikerült  megtriplázni! De kezdem inkább az elején. Miután azt minden normális szülő tudja, a gyerekeknek kell készíttetni személyi igazolványt, ha 14 évesek. Jó, hát mi nem tudtuk, de azért van gyerekünk, hogy ő meg a többi szülőtől ilyen fontos dolgokról informálódjon.

Kértünk időpontot, felszerelkeztünk a szükséges iratokkal, és elindultunk Dezsőhöz. Kicsit várnunk kellett, mert 4 órai időpontra mentünk,  és még alig múlt negyed 5, de a néni aki ügyfélirányít megkérdezte mosolyogva, hogy mi meg ki fia borja vagyunk, oszt mi járatban erre? Elregéltük, személyi, 14 év,  ingyé, 4 órai időpontra.  Dezsőnél még az előző ügyfél, de addig is fényképezkedjünk és egy strandkabinszerű építményre mutogatott, utána meg menjünk Dezsőhöz, és Dezső felé mutogatott. Lefényképezték Hédikét, háromszor is, és irány Dezső.

Dezső jó hangosan kiordibálta a Hédike nevét, nekünk beszakadt a dobhártyánk, úgy kell nekünk minek álltunk az ablaka elé, és szigorú tekintettel mutogatni kezdett a strandkabinra, hogy nyomás fényképeszkedni! Erre az ügyfélnéni integetni kezdett, Dezsőkém, Dezsőkém én már mindent elintéztem! Mindent! kiabálta. Erre Dezső elnézést kért, hogy várnunk kellett, udvariasan elköszönt tőlünk, szép napot kívánt, és befordult a monitor elé.  Mikor látta, hogy nem mozdulunk, nyomatékosan még egyszer elköszönt és látványosan mással foglalkozott. Mi a Hédikével nem mertünk röhögni, de azért szóltunk, hogy a néni csak a fotózást intézte, Akkor Dezső harmadszor is elnézést kért, visszafordult a gurulós irodai székkel, és mint az igazoltató rendőr ránk szólt, hogy akkor személyit, lakcímkártyát, születési anyakönyvit Hédikétől, személyit, lakcímkártyát Anyukától!

Kezdeném azzal, hogy most játszásiból engem Kesztyű Thiának hívnak! Beadtunk mindent, Dezső pedig tanulmányozni kezdett. Azt mondja nekem, hát sajna a Hédike lakcímkártyján el van írva az anyuka neve!  Hosszú ű rövid ü probléma van! Nahát, mondtam én, akkor most nem is tudunk személyit készíttetni, menjünk haza? Dezső nyomatosan ráfeküdt az íróasztalára úgy mondta,  Anyuka! Itt nem megy senki sehova! Csináljuk a személyit! De a lakcímkártyát ki kell cserélni. Óhh, hála istennek rebegtem magamban, mert hát én ahhoz vagyok szokva, hogy bármilyen ügyintézéshez nyolcszor futunk neki, hogy aztán ügyintéző ablakokról lepattanva újrázzunk, most mégis maradhatunk, hurrá.  Még dobtam Dezsőre egy gúnyos mosolyt is, hogy na azt várd meg kisapám (mert mikor magamba hozzá beszéltem nem szólítottam Dezsőnek), hogy mikor fogok én egy ilyen kis apróság miatt lakcímkártyát cserélni a Hédikének, hogy a Kesztyü Thiát  Kesztyű Thiásra cseréljem! Hehe, hát azt lesheted, marad az úgy ahogy van!

Dezső tök megnyugtatóan töltögetni kezdett, aztán felemelte a Hédike lakcímkártyáját, nekiesett a lyukasztóval, és a szemünk láttára megsemmisítette. Én konkrétan lesápadtam, hogy az anyád valagát kisapám, most mégis mennem kell újért, de aztán rájöttem, hogy Dezső személyi előtt még összedob egy lakcímkártyát is nekünk, szépet, frisset, újat, ropogósat! Még hogy nehézkes az ügyintézés, meg egybitesek az ügyintézők, megy itt minden, javítjuk a kártyát, csináljuk a személyit, hasítunk, csúcstechnika az okmányirodában, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Aztán Dezső kiadta a gyerek személyi igazolvány lapját, és a hozzávaló lakcímkártyát ellenőrzés céljából. Bazd meg nem akartam hinni a szememnek! A kezemben volt egy lakcímkártya Kesztyü Thiára javítva! Mondom neki - Ember! maga mit művel! Hát beadtam a saját személyimet, beadtam a saját lakcímkártyámat, mindegyiken hosszú ű-val van az a kurva Kesztyű! Erre Dezső belenyomta az arcomba a Hédike születési anyakönyvi kivonatát, hogy de itt, mutogatta, itt meg röviddel van írva! Mondom neki, de hát én voltam itt előbb, mármint a világon, én szültem a Hédikét, nem fordítva, kettőnk közül nekem volt előbb személyi igazolványom, amit az én anyakönyvem alapján csináltak hosszú ű-re, beadtam az ablakon basszus, ott van előtte, nézze már meg! A Hédike anyakönyve van elírva, elírták a szülészeten!

Erre Dezső közölte duzzogva, hogy ő anyakönyv alapján dolgozik, és hogy Drága Asszonyom! (gondolom addigra már ő se drágaasszonyomnak vagy Thiának szólított magában, hanem mondjuk értetlen hülye picsának) Akkor majd elmennek és lecseréltetik a gyermek születési anyakönyvi kivonatát! Viszont látásra, további szép napot! és ezzel újra elgurult a monitorja elé fontos munkát végezni.

Most vágod, hogy már három(!) elbaszott iratunk van, mert az elbaszott születési anyakönyvi kivonat mellé legyártott jó lakcímkártyánkat tönkre vágta, és helyére gyorsban csinált egy elbaszott lakcímkártyát meg egy elbaszott személyi igazolványt! Hát én tök kiakadva álltam fel az összes saját iratomról, mert annyi lélekjelenlétem még korábban volt, hogy mikor Dezső felém nyújtotta őket kurva gyorsan  kirángattam   a kezéből, és eldugtam a seggem alá, de még a Hédike útlevelét is, mert nem vittem táskát és úgy találtam biztonságosnak ha ráülök, még mielőtt Dezső azokat is a gyerek születési anyakönyvi kivonatához igazítja!

A Hédike csak annyit mondott mikor kiléptünk az okmányirodából, hogy papíron nem is én vagyok az anyja, és hogy ő ezt eddig is sejtette! Meg még azt, hogy amíg megtalálja a rövid ü-s Kesztyü Thiát addig még nálunk fog lakni, de most már többet én Kesztyűűűű Thia ne merjek neki beszólni, vagy tanulásra, rendrakásra felszólítani!

Na hát ez a nap is eljött, ezt is megértük, hogy Peti visszakíván engem a főoldalra, ahova nyilván nem fogok kikerülni már ebben a büdös évben, mert semmi közérdekűt nem írok, nem én ha mondom, se filmről, se színházról, se politikáról, se család vagy kisállat gondozásról, akárki is úgyseggéljen, elvagyok én itt a saját kis tyúkszaros életem naplózásával, jó az nekem. Úgy hogy Peti nyomogasd a Thia linket, oszt tegyél nagy ívben a főoldalra, mi jó sokan már jó régóta ezt csináljuk, mert mi is sírunk titkon miatta.

Ma túlestünk a tavalyi év egyik karácsonyi ebédjén. A vendégek szépen rendben megérkeztek, én szépen rendben tegnap kitakarítottam, ma megfőztem, mindenki nagyon elégedettnek tűnt, pláne én. Megint én ittam meg az egész üveg bort (kiv. 1 decit), aminek már éppen itt volt az ideje, tekintve, hogy idén még nem is rúgtam be, pedig már január 20-a is elmúlt, még a végén a kotta alkeszekből átsorolásra kerülök az alkalmi szopogatók rendjébe, fújj de utálnám.

Hédikével délelőtt még egy tortát is megpróbáltunk összeütni, de úgy látszik mi erre alkatilag alkalmatlanok vagyunk, a kelt tészta, pite, pogácsa, piskótával ki is fújt a tehetségünk. Ez egy mandula torta lett volna, amin igen sokat röhögtünk, mert se a tepsiből nem bírtuk kiszedni, se a második lapot a sütőpapírról levakarni. Mint minden rendes és gondos háziasszony munkák gyümölcsét (sőt ez már annyira gáz volt, hogy nevezném inkább zöldsének) mi is megpróbáltuk elrejteni a hűtőszekrény mélyére, a sörök tetején még pont volt egy tányérnyi hely. Csak azzal dőltünk be, hogy a Házibéla látta, hogy valamit nagyon sütünk, de a valamit nagyon röhögünk részt meg nem hallotta, mert éppen a hálószobában hegesztett. Mármint az ágyunkat össze, ami a 2008-ban leírtak óta sem változott hangtanilag. Mi a felvillanó hegesztő fényében is becsülettel gyártottuk azt a hülye tortát, ami olyan lapos lett, mintha a tányért vajaztuk volna meg csokikrémmel.

De mint már említettem erről a Házibéla csúnyán lemaradt, és mikor a csirkéről az utolsó falatokat szopogatták le a vendégek, nagy lendülettel bevágta az asztal közepére a töltött csirke és a rizs közé, hogy  "akkor most jöhet a süti!" Mi nem mertünk egymára nézni a Hédikével, mert tudtuk, hogy a sütit indokolatlan laposodás okán eldugtuk, mert alakilag legjobb esetben is egy palacsintának megfelelő vastagságú, de azért mentegtőzve elővettem, és bár úgy kellett levakarni a tánnyérról, mindenki megette. Aztán még beszélgettünk jó sokat, jó sok mindenről, de leginkább P-betűvel kezdődő kedvenc városokról, Párizs, Prága és Petra, aztán átadtuk azokat a karácsonyi ajándékokat amiket nekem délelőtt le kellett porolnom, és most meg már vége is a hétvégének. Jó is ha holnap dolgozni megyek, rohadt fáradt vagyok, legalább egy kicsit majd pihenhetek.

Basszus, a legfontosabbat meg majdnem elfelejtettem, lesz még egy anyósom! Mert az apósom február 9-én 71 évesen harmadszor is kimondja a boldogító igent! Remélem két anyóssal már sokkal vidámabb lesz a világ nekem!